Mácsai Anita - Hamis Éden

„Esik az eső!” – mondja a kisfiú.

„Na és?” – mondja a mama.

Megfosztva a gyermeket

a felismerés-kimondás örömétől.

És így tulajdonképpen

minden rossz szándék nélkül

elkezdi leszoktatni a csemetét

a csodálkozásról. És már be is iratta

– akaratlanul – a tanfolyamra,

amit úgy hirdetnek:

„Hogyan legyünk könnyen, gyorsan hülyék?”

Petri György: A filozófiáról. In: Uő. (1999): Amíg lehet. Budapest, Magvető. 34. o.

A digitális nemzedék elméletek témahéten többen foglalkoztak azzal, hogy a tárgyalt kategóriák nem igazán jók, nehéz az általánosítás, csupán a születési dátum kevés egy generáció meghatározásához, nem is lehet egy kalap alá venni (értsd a digitális bennszülött) az amerikai és a magyar fiatalokat. Nagy, összefoglaló felismerések születtek ezzel kapcsolatban. Pedig ha megnézzük a leírtakat, annyira triviálisak, hogy az már… Ez bántott. Bántott, mert magam is beleestem ebbe a „hibába”. Hát tényleg még mindig ott tartok, hogy adott kutatások alapján megfogalmazott neveken lovagoljak? És akkor rájöttem/rácsodálkoztam (!), hogy ez tulajdonképpen nem is olyan nagy baj. A kategorizálásra mint olyanra, a kategóriák kultúrafüggőségére, a nemzedék-diskurzusokra vonatkozó tapasztalataim alapján abszolút nyilvánvalónak éreztem, hogy a fent leírt „felfedezésekben” nincs semmi különös, azok mindegyike magától értetődik. És ez nagy hiba volt. Igenis van benne különös, mert saját magunk tapasztaltuk meg a kategóriák viszonylagosságát, mikor bejegyzésünkben használni kellett őket – lehetőleg konzekvensen. És igen, egy elmélet, egy felosztás egy az egyben vett elfogadása ugyanolyan egyszerű, mint annak csípőből való elutasítása (Íme: a kritikátlan kritikai gondolkodás kritikája).

Csak hogy tovább bonyolítsam a képet, jöjjön egy újabb (?) generáció: a virtuális valóság és az új média generációja (magyar és amerikai, még csak nem is kvázi reprezentatív minta alapján). Mielőtt elolvasnátok, tegyétek fel magatoknak a következő kérdéseket: Mit jelent a "virtuális" kifejezés? Mi a valóság? Mi történik e szavak jelentésével, ha együtt jelennek meg, mint "virtuális valóság". Kiegészítik egymást? Vagy jelentésük ellentmondásba kerül? Esetleg kölcsönhatásba kerülnek a jelentések? Vagy új jelentést hoznak létre? A "jó megoldás" nem derül ki a cikkből, de adott egy újabb szempont önmagunk besorolásához, vagy talán inkább átgondolásához...

Mindazonáltal nem tartom elvetendőnek a digitális bennszülött kifejezést. Csak míg Amerikában ez a szociológusok terminusa, addig Magyarországon a futurológusok játszhatnak vele – no meg az andragógusok…

De ha már Teréz oly’ találóan belinkelte Mr. Prensky honlapját: bár magán a digitális bennszülöttség minden tünetét hordozó generációnk még nincsen, a blogok generálta együttgondolkodásunk nyugodtan megkaphatná az említett szerző legfrissebb könyvének címet: From Digital Natives to Digital Wisdom.

Maradva a digitális nemzedéknél, a Rushkoff által meghatározott jellemzőket kellően érdekesnek, néhol akár provokatívnak is tartom ahhoz, hogy más dimenzióban is végiggondoljuk a „Minek nevezzelek?”-generációt. A dolog érdekessége, hogy a szerző felfogásának kiindulópontja összeegyeztethető a mi futurológiánkkal. Nézzük hát, mint mond „az emberként való létezés jövőállapotáról”:

- a lineáris gondolkodás alkonya – a káosz felemelkedése,

- a dualizmus alkonya – a holizmus felemelkedése,

- a mechanikus mivolt alkonya – az animizmus felemelkedése,

- a gravitáció alkonya – a konszenzuális hallucináció felemelkedése,

- a metafora alkonya – a rekapituláció felemelkedése,

- Isten alkonya – a természet felemelkedése.

(Forrás: Székely Levente (2010): Útikalauz a digitális bennszülöttek világába. Új Ifjúsági Szemle, 8. 3. sz.)

Gondban vagyok azzal, mennyit is érdemes most foglalkozni például a képszerű látásmóddal, a kultúra aspektusával. Lehet elöljáróban elég annyi, hogy az olvasás, helyesírás témákban már elmélyültünk/elkezdtünk a felszín alá nézni. (Gondolta volna McLuhan 1962-ben, hogy 50 év múlva ez még releváns kérdés lesz?) Megvannak az ezekkel kapcsolatban elképzeléseim, de tartok tőle, hogy egy későbbi témahétre utalva, azok csak „tévképzetek”. Várok hát még velük.

Néhány gondolatot mégis: A fejlődéslélektan az animizmust a gyermeki világkép sajátosságai között tárgyalja. Sokaknak könnyebb/természetesebb az absztrakt fogalmakkal szemben képszerű látásmódban gondolkodni – ez összefügg a metafora alkonyával. A helyébe lépő rekapitulációval kapcsolatban szkeptikus vagyok, nekem unalmasnak tűnik.

Mégsem tudok csupán néhány szóval elmenni az olvasás, írás, helyesírás, nyelvhasználat témakör mellett. (Kéretik nem preskriptívnek minősíteni!) Az emotikonok használata, valamint új szavak bekerülése a köznyelvbe most nem problémám. A szlenggel kapcsolatban is megengedőbb lettem. De! A foci és a politika mellett a héten a pedagógia is felkerült arra a listára, amihez mindenki ért. Én ehhez most csatolnám a nyelvhasználatot. Nem nevezném magam a téma szakértőjének, inkább úgy fogalmaznék, hogy hobbim a nyelv féltése. Éppen ezért nagyon izgalmas és tanulságos volt számomra KONNEKT-társaim véleménye a témában, szemezgetnék is egy kicsit belőlük:

Impozáns ebben a témában nyelvészt idézni, de egy nyelvszociológiával, illetve evolúciós nyelvészettel foglalkozó szakértő esetében nem meglepő, ha a jövőre nem tételezi fel az anyanyelvi veszedelmet. Kicsit közelebbről megnézve ezt a Sándor Klára idézetet. „Nem gondolhatjuk például komolyan, hogy önmagában egy-egy technikai eszköz jelentős változásokat képes okozni, hiszen ehhez számos más tényezőnek a változást elősegítő együttállása szükséges.” Önmagában egy technikai eszköz talán nem, (talán igen…), de az információs társadalom + IKT + digitális kultúra nem jelenti e éppen azt a bizonyos együttállást?

Egy másik érdekes blog is nyugalommal fogadja el a nyelvhasználat változását: „a szókincs pár ezer év alatt teljesen lecserélődik”. Szerencsére ez nem így van, már ami a „teljesent” illeti. Mindenesetre ahogy eddig sem, úgy valószínűleg ezután sem fogjuk követelni alapszókincsünk leváltását például az agy, él (ige), ős, könny, kéz, méh, méz, én, fej, eszik, tesz, éj szavaink esetében. Guglizni, lájkolni, twitterezni - ezeket még aláhúzza az F7... Komment a blogodban/blogodon - ezeket pedig az én mentális szövegszerkesztőm húzza alá...

Ubiquitous computing és a finnek és a kóreaiak – érdekességképp: diskuráltunk arról, hogyan lehetne a tantermeket „digitális-barátabbá” tenni, milyen szemléletváltásra van szüksége pedagógusaink nagy részének. A finn alapfokú oktatás részeként a jövő iskolájáról szóló egy riportműsorban került szóba, hogy a merészebb kóreai víziókban robotok helyettesít(het)ik a tanárokat. A mindenütt jelenlevő, a környezettel integrált számítástechnika azt az alternatívát is felkínálja, hogy egyáltalán ne legyenek iskolaépületek, hanem az iskola mint olyan költözzön be a diákok otthonába. Például úgy, hogy a „tanulás istene” alkalmazás javaslatokat tesz a tanulóknak, hogy adott kurzus vagy téma kapcsán mit nézzenek meg a youtube-on. Még véletlenül sem követendő példaként írtam ezt meg. Annál is inkább nem, mert a felnőttképzésben túlságosan is rá vagyunk állva arra, hogy a fejlettebbnél fejlettebb országok repertoárjának „jó gyakorlatait” lessünk el, jó esetben adaptáljunk. Figyeljünk inkább már egy kicsit magunkra! Ehhez az odafigyeléshez nyújt alapot a Netgeneráció 2010 kutatás, aminek alapján Teréz már-már klasszikussá vált (ilyen rövid idő alatt ez is csak a "homo interneticus" világában fordulhatott elő) megállapítását tette: „akkor tulajdonképpen nálunk (Magyarországon) kis túlzással nem az a kérdés, hogy hogyan reagáljunk a digitális bennszülöttekre, hanem hogy tegyük őket a szó valódi értelmében azzá”. Ez már valóban andragógia/pedagógia, nem pedig futurológia. Bár az utóbbi sokaknak kétség kívül csábítóbb lehet…

 anita voltam